St Lucia a láthatáron ÉRKEZÉS Nehéz elmagyarázni milyen érzés volt először meglátni a szárazföldet, ami a mi esetünkben először Martinique volt. Az egész átkelés alatt végig követtük a pozíciónkat, ami a verseny első felében a kategóriánkon belül a második hely volt. Aztán kb. félúton sikerült széttépnünk a spinakkerünket, aminek köszönhetően szépen lassan lecsúsztunk a második helyről és a 3. és 4. között mocorogtunk. A spinakkerhez annyit hogy már írtam, hogy ez hátszeles könnyű vitorla, de abból is az S3 jelzésű, amit erősebb szélhez terveztek és valamivel kisebb a felülete mint az S1-esnek, ami még a fedélzeten volt. Az átkelés második felében folyamatosan erősödött a szél, 20 csomó körül volt, de pár napig kicsit viharosabb volt az időjárás, egyik kis viharból a másikba mentünk, vagy néha sikerült kikerülni őket. Mondjuk a vihar nem jó kifejezés, legalábbis a szakterminológiában, mivel az több óráig tartó intenzív eső és erős szél. Ezek maximum fél óráig tartottak és 3